Életrajz

Császár Róbert 1983-ban született Szigetváron. Korai éveit ott és a közeli Dióspusztán töltötte. Diplomát a szombathelyi Nyugatmagyarországi Egyetemen szerzett informatika szakos tanárként és alkalmazott nyelvész bölcsészként.

Róbert már tinédzserként publikált a szülővárosa egyik havonta megjelenő lapjába, szépirodalmi antológiákba, sikeresen vett részt szépirodalmi pályázatokon, és nyert el elismeréseket, – Accordia Kiadó Nívó díját, a Fiatal Írók Szövetségének tagságát – amelyeknek köszönhetően a szülővárosában működő televíziós csatorna interjút készített vele, még mielőtt érettségit tett volna.

Első önálló kötete 2007-ben jelent meg Férc művek címmel, amelyet követett a Császármorzsák – Az első tál 2016-ban, majd a Válogatott novellák 2017-ben.

Legújabb szenvedélye a városi futás – “urbán kocogó” -, amelyről a kezdő futók segítésének szándékával blogot is vezet.Róbert jelenleg is Szombathelyen él a feleségével és két lányukkal.

Szerzői álneve: Robert Linori