Eltűntem, előbújtam! Hogy van ez?

Az ember állandóan vívódik magával, hogy mit tegyen, mi helyes és mi nem. Mikor csinálod jól, amit teszel és mikor nem. Bennem is temérdek kérdés lappang, pont, mint egy betegség. Állandóan elbizonytalanodom, majd időnként megerősítést kapok, és az jó.

Ilyen megerősítésnek tartom azt is, hogy bár hosszú hónapokra eltűntem, nem írtam, nem posztoltam, mégis több mint félezer ember követte a közösségi oldalamat. A legfrissebb posztomra adott reakciók, pedig visszaigazolták, néha talán jó dolgokról írtam.

Az elmúlt félévben megszületett a harmadik gyermekünk és lakásból egy kertes házba költöztünk. Sűrű volt a program.

Most azonban újra feltöltődve igyekszem “ráfeküdni” az íróasztalra és kiírni magamból azokat a történeteket, amik még a fejem rejtett zugaiban vannak.

Úgy tervezem, hogy a jövőben sokkal, szélesebb témapalettával tömöm tele a honlapomat. Nem fogok külön blogokat írni, ha egy-egy téma megragad, hanem mindent itt olvashattok tőlem a www.csaszarrobert.hu-n, illetve a közösségi oldalamon a Facebook-on. Lesznek kis történetek, új könyv (egyszer, akkor is elkészülök vele! 🙂 ), és mindenfélefajta blogságok, amelyekben mindenről fogok írni, ami épp eszembe jut, vagy ami épp foglalkoztat.

Ha elolvastad, megosztod mással is? 🙂

About the author

Császár Róbert író, blogger, nevelőtanár, férj, apa meg ilyenek